Ha sikerült a befektető érdeklődését felkelteni…
Befektetője válogatja, hogy ki hogyan megy tovább a tárgyalási folyamatban.
• Van, aki azonnal személyes találkozót kezdeményez.
• Van, aki még több írásos információt kér.
Amennyiben személyesen találkozunk a befektetővel, akkor figyeljünk arra, hogy ne akarjunk mindent egyszerre elmondani. Készüljünk egy letisztult, átgondolt prezentációval. Lehetőleg sok vizuális elemmel, hiszen mint tudjuk egy kép ezer szó. Ugyanakkor szóból ért az ember, ezért a tartalom legyen lényegre törő és releváns. (Ha sok múlik a tárgyaláson, akkor a felkészülésre, mindenképpen érdemes szakértői segítséget bevonni.)
Az a befektető, aki rögtön személyesen szeretne találkozni velünk, valószínűleg még érzékenyebb a „humán faktor” iránt, így befektetési döntésének nagy részét a személyes találkozáson fel (vagy fel nem) épült bizalom fogja megadni. Ne feledjük, a döntések szinte kizárólag érzelmi alapon születnek (kb. fele arányban a személybe vetett bizalom, fele arányban a befektetési lehetőség attraktivitása).
Amennyiben írásban kér még több információt a befektető, akkor figyeljünk arra, hogy ez még mindig nem az a pont, ahol mindent ki kell adnunk. A legjobb, ha visszakérdezünk, hogy milyen információkra a leginkább kíváncsi a befektető, és ezek köré építjük fel a bemutatkozó anyagot. Amennyiben nem kapunk iránymutatást, akkor érdemes az alábbi területeket röviden és lényegre törően bemutatni:
1. A vállalkozás (üzleti ötlet stb.) rövid bemutatása
2. Az üzleti modell bemutatása
3. A termék/szolgáltatás bemutatása
4. Mi a termék/szolgáltatás versenyképes előnye?
5. Marketing és értékesítési terv bemutatása
6. Hogyan építjük fel a csatornákat a vevőkhöz?
7. Hogyan juttatjuk el a terméket/szolgáltatást a vevőkhöz?
8. Kik és hogyan működtetik a vállalkozást?
9. Működési terv
10. Hogyan kerül finanszírozásra a vállalkozás?
11. Pénzügyi terv
12. Miért jó ide befektetni? Mi a befektető várható befektetés arányos megtérülése?
Természetéből adódóan a tőke szűkös jószág, hazánkban ez még inkább igaz, sajnos ez részben történelmi örökség is. Így jó eséllyel csak a felkészült és képzett vállalkozók fognak hosszú távon tőkéhez jutni, az egyre élesedő piaci versenyben. Tiszta szívből kívánom, hogy tartozzon Ön is közéjük!
feltöltve: Honfi Gábor (2010-01-12 12:51:48)
Honfi Gábor vagyok. Szakmai karrierem során a közép- és kisvállalkozások építésére, értékelésére és adásvételére specializálódtam. Ennek hátterét Egyesült államokbeli MBA-diplomával és gazdag gyakorlati tapasztalattal alapoztam meg az elmúlt évtizedben. Jelenleg az NBB cégek adásvételével foglalkozó nemzetközi hálózat magyarországi partnercégét vezetem. A blogomban cégépítési, cégértékelési, valamint cégeladási tapasztalataimat és gondolataimat osztom meg. Bízom benne, hogy blog bejegyzéseimet a cégtulajdonosok örömmel fogják olvasni és hasznos információkkal láthatom el őket a tárgyalt témakörökben.